Törésvonalak a kormánypárton belül: a köznevelési törvény bizottsági vitája - 3. befejező rész

A keresztény-szociális családapa

Révész Máriusz szintén aktív a bizottsági vitákon, hozzászólásaiban rendszerint kőbányai tapasztalatokat idéz fel, illetve saját gyerekeinek példáját hozza. Köztudott, hogy Böjte atya gyerekvédelmi tevékenysége nagy hatást gyakorol az elképzeléseire. Révészt most leginkább az önkormányzatok visszaszerződésének kérdése foglalkoztatja, különösen annak költségvetési garanciái, emellett továbbra is biztosítaná az önkormányzatok számára a szakmai ellenőrzés és támogatás feladatkörét. Ugyanakkor a szegényebb fenntartók esetében fokozott állami felelősségvállalást és ellenőrzést sürget, az államra testálná a problémásabb iskolák kezelését (ahogy ez várhatóan meg is fog történni).

Törésvonalak a kormánypárton belül: a köznevelési törvény bizottsági vitája - 2. rész

A progresszív konzervatív polgármester

A médiában elsősorban a Hoffmann-Pokorni csörték kaptak nyilvánosságot. Noha valóban Pokorni Zoltán fejti ki a törvénytervezet legátfogóbb kritikáját, néhány alapvető kérdést érintő módosító indítványt többen jegyeznek a kormánypártból, Pokorni mellett Sági István, Pichler Imre László, Pánczél Károly és Révész Máriusz.

Törésvonalak a kormánypárton belül: a köznevelési törvény bizottsági vitája[1] 1. rész

Ezt a cikket még december végén írtam, végül nem közölték - legyen azért itt olvasható, hátha van még némi aktualitása.

***

A köznevelési koncepció színlelt konzultációjának lezárását követően tavaly október végétől, a törvénytervezet parlamenti beterjesztésével kerültek felszínre a kormánypárton belüli (oktatásügyi) nézetkülönbségek. A parlament Oktatási és Tudományos Bizottságának ülésein, majd a parlamenti vitában felbomlott a kormánypárti egységfront, néhány kormánypárti képviselő nyilvánosság elé tárta az ellenvéleményét, és a módosító indítványok kapcsán leadott szavazataik is markáns nézetkülönbségeket tükröznek. A kormánypárti képviselők az államtitkársággal a háttéregyeztetéseken sem jutottak megegyezésre. Noha a lényeges döntéseket mostanában a kormánypárti frakcióegyeztetésen hozzák, a nyilvánosság előtt tett kijelentésekből és a benyújtott módosító indítványokból felfejthető, hogy hol húzódnak a főbb törésvonalak, milyen alkalmi csoportok szövődtek az államtitkárság javaslata ellenében, milyen hiedelmek, víziók és érdekek ütköznek az új oktatási törvény kapcsán. Egyúttal azt is látni lehet, hogy hogyan képzeli el a „jó iskolát” a dráma szereplői, azok, akinek ma tényleges beleszólási lehetősége van a magyar iskola radikális átalakításába. Milyen feltételezések orientálják őket abban, hogy mit kínáljon a magyar iskola a középosztálynak vagy épp a cigányoknak?

Mit kíván a magyar gyermek?

Hoffmann Rózsa nyilvánosságra hozta a Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepcióját. Meglehetősen karakteres retorikai gépezetet beizzítva a szöveg egyértelművé teszi, hogy célja az előző törvényben lefektetett alapelvekkel való szakítás. Elég csak az államtitkár kedvenc idézetére utalni: "A köznevelés nem szolgáltatás, hanem közszolgálat". Első blikkre a szóelőfordulásokat alapul véve a szöveg (ami innen letölthető) így néz ki:

A "helybéliség"-retorikáról

Az előző posztomban említettem, hogy a bizottsági üléseken (is) gyakran felbukkanó érvelési fordulat a "kerületi érdek" vagy "helybéliség" toposza. Nemcsak az iskolai felvétel esetében számít a kerületi lakhely (értsd nyomásgyakorlás föntről az iskolák felé, hogy elsősorban kerületieket vegyenek fel), hanem előkerült az elmúlt hónapokban a Máltaiak által fenntartott hajléktalanszálló működési beszámolójának tárgyalásakor, és a felsőoktatási ösztöndíjak vagy a civil pályázatok elosztásakor is.

In medias res: a legutóbbi ülésről

Sajnos az eredeti terveimmel ellentétben az utóbbi hónapok során nem tudtam frissíteni a blogot és közvetíteni a bizottsági ülések tapasztalatait. A folytatás legegyszerűbb és leghatékonyabb módjának most az tűnik, hogyha egyszerűen bekapcsolom az olvasót az éppen folyó eseményekbe, és esetenként a felmerülő témához kapcsolva foglalom majd össze a korábbi eseményeket, értelmezéseimet.

Kezdés

A 2010-es önkormányzati választásokat követően megalakultak a képviselőtestületek és helyben létrejöttek a képviselőtestületek munkáját támogató régi-új bizottsági struktúrák is. Ellenzéki párt delegáltjaként, külső bizottsági tagként fogok részt venni az egyik budapesti kerület humán bizottságának munkájában. Nem annyira lényeges, hogy melyik kerületben is vagyunk, vagy hogy melyik párt delegáltjaként dolgozom, aki nagyon kíváncsi erre, úgyis rájön hamar. (Egyébként hamarosan beindítunk egy interaktív portált, ennek lesz célja biztosítani a választott képviselők és a delegáltak munkájának átláthatóságát, lehetőséget adni a választóknak a naprakész informálódásra és véleményük becsatornázására - én is ott fogok tudósítani az aprómunkáról.) Ezzel a bloggal azonban más a célom. Nem az ülések hiteles tudósítására törekszem, nem az ügyek naprakész, pontos követéséről lesz itt szó; a blogot sokkal inkább (állametnográfiai) terepnaplónak szánom, ahova lejegyzem az - olykor szubjektív - megfigyeléseimet, ahol eltöprengve egy-egy jelentősnek tűnő epizódon beszámolok arról, hogy a bizottsági munkán keresztül mit értettem meg az önkormányzatok világából: hogy milyen belső viszonyok, normák alakítják a képviselőtestület működését, hogyan dolgozik az apparátus, és persze hogy mindez hogyan csapódik le a kerület lakóin. Olykor anekdotikus stílusban, néha talán cinikusan, máskor nyers terepnapló formájában - majd kialakul. A küszöbről figyelek, de bele is beszélek: szavazati és hozzászólási joggal ülök majd a bizottságban, ahol elsősorban szakértőként számítanak rám, és talán a többiekhez képest kevésbé tekintenek rám politikai alkupartnerként.