In medias res: a legutóbbi ülésről

Sajnos az eredeti terveimmel ellentétben az utóbbi hónapok során nem tudtam frissíteni a blogot és közvetíteni a bizottsági ülések tapasztalatait. A folytatás legegyszerűbb és leghatékonyabb módjának most az tűnik, hogyha egyszerűen bekapcsolom az olvasót az éppen folyó eseményekbe, és esetenként a felmerülő témához kapcsolva foglalom majd össze a korábbi eseményeket, értelmezéseimet.


Szereplők:
Bizottsági elnöknő
Alpolgármesternő (meghívottként)
Három hallgatag kormánypárti képviselő
Három ellenzéki bizottsági tag (egy képviselő, egy külső delegált valamint a szerző szintén külső delegáltként)
LMP-s képviselő (vendégként)
A hivatal munkatársai

Az eheti ülés egyik leghosszabban tárgyalt napirendje újabb emléktáblák elhelyezéséhez és régiek felújításához kapcsolódik. Egy mellékelt fénykép nyomán a kerületet kormányzó képviselők körében hosszas, egymás véleményének megerősítésében kimerülő diskurzus alakult ki az utcakép esztétikai szennyezettségéről, és a szükséges és lehetséges lépésekről. Az alpolgármester tájékoztatott bennünket arról, hogy egyeztetésbe kezdett a kerületi főépítésszel, és civil szervezetekkel valamint a Műszaki Egyetem hallgatóival közösen szeretné kidolgozni a kerületi "esztétikai kvótáról" ("összhatást romboló eszközök tilalmáról") szóló szabályozást. Az eset illusztrálja azt, hogy a központi kormányzat terjeszkedésével a beszűkült mozgásterű önkormányzatok hogyan kutatnak fel olyan közpolitikai területeket, réseket, ahol aztán önálló tényezőként léphetnek fel. A köztisztasági, városképi kérdések ilyen konfliktusmentes, közpolitikai nyugalmi zónaként kínálják a cselekvés lehetőségét.

A másik polémia az ellenzéki képviselő és az alpolgármester között bontakozott ki arról, hogy a tanácsnokokat a döntés-előkészítés mely pontján és miképpen kellene bevonni. A szocialista ellenzéki képviselő az LMP-s tanácsnoki pozícióra hivatkozva jelezte ezt a problémát, azonban hamar világossá vált, hogy régi játszmába léptünk be, ez a meccs már régóta folyik, de némiképp megzavarta a játékot, hogy a szereplők azóta helyet cseréltek. Az alpolgármester hivatkozási alapja kettős: egyfelől az előző kurzus "szokásjogát" követik azzal, hogy nem vonják be a tanácsnokokat a döntés-előkészítésbe (noha az szmsz ezt világosan lefekteti), másrészt a női kártyát bemozgatva arra hivatkozik, hogy a (fiatalabb) férfi tanácsnokok "megadhatnák azt a tiszteletet", az "udvariasság" szabályai diktálják, hogy előzékenyen megkeresik őt a javaslataikkal. Eközben mindannyian tudjuk, hogy a tanácsnok a jelenlegi gyakorlat szerint szükségszerűen csak utólag tudhatja meg, hogy milyen kérdésekben kellett volna korábban proaktívan fellépnie.

A napirendi pontok után rákérdeztem arra, hogy miután egy másik kerület egy önkormányzati általános iskola bezárásáról döntött, és több osztály együttesen jelentkezett át a kerületünkbe, miféle egyeztetés nyomán, és milyen szinten született meg a döntés az elutasításról, a bizottság ugyanis nem foglalkozott a kérdéssel. Az több szempontból törvénysértő és szakmailag is támadható iskolabezárásnak erős médiavisszhangja volt, nyilvánvaló, hogy a kérdés kényes. A bizottsági elnök jogértelmezése szerint a kérdés polgármesteri és alpolgármesteri hatáskörbe tartozik, hiszen a szülők őket keresték meg. Elmondta, hogy a teljes osztályok átvételének jelentős anyagi vonzata lett volna, a kerületi szülők gyerekeit azonban átveszik (a "helybéliség", "kerületi érdek" folyamatosan visszatérő érvelésről írni tervezek később). Utóbbi egyébként nem feltétlenül igaz, azt lehet tudni, hogy a kerületi iskolákban lett volna hely az osztályok számára, és a jobban kihasznált iskolaépület, a másik kerületből átvett normatíva nem feltétlenül okozott volna többletkiadást a kerületnek: pártfegyelem diktálta politikai döntés született (ahogy ugyanebben a kérdésben több más kerületben is), ami kizárta az oktatásügyi közpolitikai mérlegelést, és a költségvetési indoklást kényelmes fedőindokként lehetett ráhúzni a döntésre. Azonban mielőtt további kérdéseket tehettem volna fel, a hivatal munkatársa váratlanul és tőle elég szokatlan módon közbevágva elterelte a társalgást a közfoglalkoztatás idei kudarcára (erről is majd egy másik alkalommal)...