A progresszív konzervatív polgármester
A médiában elsősorban a Hoffmann-Pokorni csörték kaptak nyilvánosságot. Noha valóban Pokorni Zoltán fejti ki a törvénytervezet legátfogóbb kritikáját, néhány alapvető kérdést érintő módosító indítványt többen jegyeznek a kormánypártból, Pokorni mellett Sági István, Pichler Imre László, Pánczél Károly és Révész Máriusz.
Pokorni a nagyvárosi intézményfenntartók nézőpontjából fogalmazza meg a törvény kritikáját, a leszakadó rétegek iskoláztatására is elsősorban iskolafenntartói problémaként tekint (falusi gettósodás), minderre szerinte a fenntartók közt differenciáló – nagyvárosoknak kedvező – reguláció kínálna adekvát választ. Mindezzel azt is mondja, hogy a nagyvárosi fenntartó képes és szándékozik is koherens városi oktatáspolitikai lépésekkel ellensúlyozni a kialakuló egyenlőtlenségeket. A frakcióban kisebbségben maradt, amikor amellett érvelt, hogy hagyják a nagyvárosi iskolafenntartóknál a fenntartói jogokat, és ne csak a visszaszerződés lehetőségéről dönthessenek – ez kétségkívül gyengébb tárgyalási pozíciót és bizonytalan visszaszerződési feltételeket jelent majd a városok számára.
Pokorni a bizalmi kérdésekre lecsupaszított hoffmanni retorikát a feladó ellen fordítja, amikor azt kritizálja, hogy a „kódexjellegű szabályozáshoz” kapcsolódó kormányrendeletek, miniszteri rendeletek tervezete nem ismert[1], és éppen a bizalmi helyzet hiányával igazolná azt, hogy a képviselők szabadon dönthessenek a szavazáskor.
Néhány további kérdés, ami Pokorni számára kiemelt jelentőségű:
- Pokorni deklarált célja a kiszámítható finanszírozási környezet megteremtése, mindez lényegében „a működést javító, jobbító részletkérdés, amelyeket az utolsó pillanatig érdemes csiszolni egy ilyen alapvető fontosságú jogszabály esetében”. Ugyanakkor mondataiban benne van a kormányzás burkolt kritikája, azzal érvel, hogy a módosító indítványaira egy „működőképes rendszer” létrehozásának érdekében szükség van. A fenntartók hatáskörét érintik a Kósa Lajossal közösen beadott módosítók is (az átadás-átvétel szabályainak rögzítése, az állami normatív finanszírozás mértékének törvénybe foglalása).
- Révész Máriusszal közösen érvelnek a pedagógus bértábla finomítása mellett, a pályán eltöltött évekkel arányosan emelkedő bértábla helyett teljesítményösztönzéses elemeket bevezető, pluszmunkát honoráló bérezést javasolnak. Meggondolatlan dolog, ami a tanárok felbőszítéséhez vezethet, ha a munkaterhek újradefiniálása és méltányosabb bérezés nem egyidőben lép hatályba (2013 szeptemberben).
- A (szocialista-liberális) „értékpluralistákkal” szemben, akik óvatoskodnak, hogy nehogy megsértsenek valakit, Pokorni szerint az iskolában „lehet deklarálni egy hierarchikus értékrendet”, de a valódi kérdés az, hogy „hogyan válik egy deklarált norma, egy külső parancs belsővé, hogyan válik a norma ethosszá?” A pedagógia valódi tere számára a közösségformálás, „mert a közösség ad erkölcsöt, normát, tartást a gyerekeknek.”
- Amennyiben az egésznapos iskolát egyik napról a másikra kötelezővé teszik, abból „muszájnapközi” lesz[2]. Az egésznapos iskolában a középosztály alatti családok számára kínált esélyt és a pedagógiai kultúra puhításának lehetőségét látja (a pedagógiai kultúra megváltoztatásának szükségéről szóló vita nem lett kibontva). Pokorni egy „nyugodtabb” oktatási rendszer vízióját vázolja fel, ahol van idő a gyakorlásra, közösségképzésre, és lehetőség nyílik arra, hogy „szakítsunk azzal az ismeretcentrikus, tanításcentrikus, frontális pedagógiával” (ezzel összhangban áll az a javaslat is, hogy az 5-6. osztályban továbbra is választani lehessen a nem szakrendszerű oktatási formát).
- Pokorni szerint elég volna négyéves korban mindenki számára előírni az óvodakezdést, a rászoruló rétegeket viszont három évesen be kell terelni az óvodába (azon spekulál, hogy a cigánysoron nem meri a védőnő a felmentést megtagadni), beóvodázási támogatással ösztönözve a HH-s szülőt. Pósán László szerint csupán szabályozási probléma, hogy a „normális, megfelelő körülmények között élő gyerekek”-nek ne legyen kötelező az óvoda három vagy négyéves kortól, de „a nagyon szegény, sok esetben cigány gyerekek esetében már 3 éves kortól járjanak óvodába.” Pokorni szerint a Rózsadombon megfelelő a családi napközi, de a cigányságnak „szakszerű, jól felkészült, tökéletesen működő óvodát akarunk adni (…) mert ott a családi napközi fügefalevél, a közös szándékok kijátszása lesz.” A bizottság nem fogadta el a módosító indítványt, ami a költségtérítés-mentességhez kötötte volna a családi napköziben igazolt óvodalátogatást – ez a módosító komoly kihívást jelentett volna a ma működő családi napköziknek. [a végszavazás alapján 3 éves kortól lesz kötelező az óvodalátogatás]
- Lázár mellett Pokorniék is beterjesztették a kislétszámú fejlesztő osztályok tervének törlését. [Végül valóban törölték.] Emellett a Híd-program célcsoportján változtatnának, azok részére szerveznék, akik betöltötték a 14. évet és nem szereztek alapfokú végzettséget, vagy pedig nem akarnak kilencedik osztályba iratkozni. Ugyanakkor nem kötelező, hanem választható volna azok számára is, akiket nem vettek fel középiskolába, őket így a Híd 1 programban készítenék a felvételire (ahogy az államtitkárság eredetileg javasolta). A Híd 2 programban a 15 éves kort betöltött, 6 osztályt végzők számára hoznák létre (ill. a 6 osztálynál kevesebbet végzőket szakképzésre készítene); mindkét program esetében bérkiegészítést kínálnának az itt tanító pedagógusoknak, amennyiben a csoportban tanulók 70%-a sikeres középfokú felvételi vizsgát tesz.
No comments:
Post a Comment